Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. április 20. szombat // Konrád, Tivadar névnap

Újabb közösségi összefogás a VEDAC-nál

2018. január 11., csütörtök
A futófolyosó rekortán burkolatának felújításával tavaly több, mint hárommillió forint értékben végzett felújítást a VEDAC közössége.

A futófolyosó rekortán burkolatának felújításával tavaly több, mint hárommillió forint értékben végzett felújítást a VEDAC közössége.

A tavalyi év utolsó szombatján sportolók, szülők, edzők, vezetők és szimpatizánsok gyűltek össze a stadion futófolyosóján, hogy kijavítsák a rekortán burkolaton tátongó lyukakat, melyek folyamatos sérülésveszéllyel fenyegették az edzésmunkát. A felújítás mellett a rendrakás és a takarítás is nagy szerepet kapott az önkéntes programban.

A klub ügyvezető igazgatója, Németh Attila elmondta, hogy az edző kollégákkal közösen, folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy otthonukat szebbé, élhetőbbé tegyék. Nagyon várják már, hogy megkezdődjenek a nagy felújítási munkálatokat a stadionban, de addig is minél jobb feltételeket szeretnének biztosítani a sportolók felkészüléséhez.

- A rekortán burkolat felújítására bruttó 1,2 millió forintos árajánlatot kaptunk, ezért megvizsgáltuk a lehetőségét, hogy közösségi munkával hogyan tudnánk a felújítást megvalósítani. Az anyagbeszerzésben Török Krisztián szakmai igazgatónk és Máhl Krisztián edző kollégánk közreműködtek, a megvalósításban pedig Szemán János edző kollégánk szakmai tudására is támaszkodva egykori és jelenlegi sportolóink, valamint szüleik, edzőink segítségét kértük – beszélt a beruházás hátteréről a klubvezető.

Nem az első ilyen akció ez a VEDAC-nál, hiszen tavaly több szakmai nehézséget is sikerült közösségi összefogással megoldani. A legnagyobb eredmény a szabadtéri szezon elején, másfél millió forint értékben felújított gerelyhajító pálya volt, mely az utánpótlás gerelyhajítók számára edzés- és versenyzési lehetőséget tudott biztosítani.

Zentai Tibor Dobóakadémia vezető támogatásának köszönhetően sikerült tavasszal felújítani a kalapácsvető ketrecet, valamint lefesteni a dobópályát körbevevő kerítést. A magasugráshoz használt szivacsok ponyvájának cseréjét a VEDAC saját erőből tudta megvalósítani, így a tavalyi évben elvégzett munkálatok összértéke meghaladta a hárommillió forintot.

Az idei évben is több beruházást, felújítást tervez a klub, a biztonságos edzésmunka érdekében a kerítések átalakítása és szertár bővítés is a tervek között szerepel.