Hat versenyző, kilenc érem
Tóth András Áron, Bécsi Nikolett, Győrffy Kristóf és Vajky László edző
Hét ország 400 sportolója (800 nevezéssel) versenyzett az elmúlt hétvégén Hatvan sportcsarnokában a SPIRIT OPEN elnevezésű nemzetközi kupán. A kétnapos rendezvény szombati napján gyermek és serdülő versenyzők léptek pástra. Egyesületünk színeiben 3 fiatal versenyzett ezen a napon, Bécsi Nikolett és Tóth András pedig edzőként irányították a gyerekeket.
Csomai Miron gyerekek között formagyakorlat versenyszámban, magabiztos versenyzéssel jutott a döntőig. Ott egy hasonlóan erős román versenyzővel, szoros menetekben kétszer is döntetlenre ítélték a nemzetközi bírák, majd a végjátékot Miron bírta jobban végül 3-2 -re a VEDAC versenyzőjét látta jobbnak, így Csomai Miron állhatott a dobogó legfelső fokára, aranyérmes lett. Küzdelemben szintén jól teljesített, ott a harmadik lett.
Csomai Miron aranyéremmel tért haza
Serdülők között Dobai Zsiga lépett tatamira, őt az elődöntőben állították meg és bronzérmet hozott haza. Végül a szintén serdülő Pintér Levente kiváló versenyzéssel küzdelemben 5. helyezett lett, majd az erőtörés 40 fős mezőnyében éppen, hogy lemaradt a dobogóról. Így egy arany és két bronzérem volt a szombati napi „termés”.
Vasárnap az ifi és felnőtt kategóriák kerültek sorra, ekkor ismét három VEDAC-os versenyzett.
Györffy Kristóf szintén tökéletes teljesítményt nyújtott
Györffy Kristóf küzdelemben az ifiknél első versenyén magas „fordulatszámon” kezdett, ez a verseny végéig kitartott, ami az edzőit is meglepte. Végül a döntőben sem változtatott a taktikáján, teljesen kijátszva az energiáját, fölényes, 4-0 ás győzelemmel nyerte meg a kategóriáját.
Tóth Áron András immáron felnőtt korcsoportban indult, már ezen a versenyén is látszott, hogy nem voltak véletlenek az eddig szerzett aranyérmei. Formagyakorlatban 3. lett, Küzdelemben pedig nagyon jó technikai színvonalú meccsen az elődöntőben búcsúztatta egy argentin versenyző, így ott is bronzérmet szerzett.
Bécsi Nikolett is indult a versenyen, két nappal az Európa-bajnokságra utazás előtt, szintén vasárnap reggel 9 órakor az erőtörés versenyszámmal kezdte a sorozatot, mivel az EB-n a tervezett sorsolás szerint is reggel, ugyanebben az időben fog tatamira lépni. A korai időpont most sem okozott különösebb problémát Nikolettnek, meggyőző fölénnyel nyerte az erőtörést.
Piros pólóban a versenyzők kék melegítőben az edzők
Formagyakorlatban is végig határozott versenyzést mutatott az elődöntőben, egy szlovák válogatott versenyző állította meg a továbbjutását, így a dobogó harmadik fokán vehette át a bronzérmet.
Majd következett a küzdelem (a legkönnyebb súlyúaknál, -50kg), itt is érvényesült a jó felkészülés, simán jutott túl ellenfelein, a döntőben látványos és meggyőző találatokkal szerezte meg az első helyet.
Edzőként Vajky László kísérte a versenyzőket. Összesítésben klubunk versenyzői 4 arany- és 5 bronzéremmel zárták a nemzetközi versenyt.
Csomai Miron: Formagyakorlat 1. hely, küzdelem 3. hely
Dobai Zsiga: Formagyakorlat: 3. hely
Pintér Levente: Küzdelem: 5. hely
Győrffy Kristóf: Küzdelem: 1. hely
Tóth András: Formagyakorlat: 3. hely, küzdelem 3. hely
Bécsi Nikolett: Küzdelem 1. hely, erőtörés 1. hely, formagyakorlat: 3. hely