A nagyok között bizonyítottak
Vortex hajításban, 60 és 600 méteren tették próbára magukat a gyerekek a 66. Nemzetközi Atlétikai Balaton Bajnokság legfiatalabbaknak kiírt versenyszámaiban, s összességében remek eredmények születtek. Az ország minden szegletéből érkeztek ide sportolók, Salgótarjánon keresztül a fővároson át Székesfehérvárig.
Eszerint U10-ben vortex hajításban Andó Levente nyert, míg klubtársa Szemán János Gergely bronzérmet szerzett. Ügyesen teljesített még Róth Dorián, Borbély Zalán és Matuz Máté is. A 60 méteres versenyben szintén Andó Levente nyert, megelőzve Szemán Jánost. Hat, hét és nyolcadik helyen végzett Borbély, Matuz és Róth. A 600 méteres viadalon Szemán János Gergely volt a leggyorsabb, Andó Leventéé lett a második hely, Borbély a hatodik, Matuz a nyolcadik, míg Róth a kilencedik helyen zárt.
A lányoknál a vortexet Foki Alíz hajította el a legmesszebb, Pogány-Senek Kíra a második, Velecz Zoé pedig a harmadik fokára állhatott fel a dobogónak. Nem sokkal ezután Fehér Emma zárt, őt követte Horváth Réka. A 60 méteres sprint számban Foki Alízt kell kiemelni, aki bronzérmesként végzett, őt követte Velecz Emma. Pogány-Senek Kíra a hatodik, Velecz Zoé a hetedik helyen végzett. A 600 méteres számban negyedikként ért célba Foki Alíz, ötödikként Fehér Emma, hetedikként Pogány-Senek Kíra, nyolcadikként Horváth Réka, kilencedikként Velecz Zoé.
Az U12-es korcsoportban vortex hajításban Velecz Ármin állhatott fel a dobogó második fokára, Papp Zétény negyedik helyen végzett, Szemán Tibor Bendegúz pedig a nyolcadikon. A 60 méteren csak Papp Zétény képviselte a VEDAC-os színeket, és hetedik lett. A leghosszabb, 600 méteres számban Papp Zéténynek a hatodik hely jutott, Velecz Ármin a 13., Szemán Tibor Bendegúz a 14. lett.
A lány U12-eseknél hetes veszprémi siker született: Varga Emma nyert, mögötte végzett Ébner Júlia, Komáromi Hanna, Horváth Dóra, Szabó Lilla, Hidvéghy Lilla és Veingartner Emma Karolina. 60 méteren Varga Emma épp lemaradt a dobogóról, Szabó Lilla a hatodik, Horváth Dóra a nyolcadik lett. A 600 méteres erőpróbán pedig Vengartner Emma Karolina ötödikként haladt át a célvonalon, míg Szabó Lilláé lett nyolcadik, Horváth Dóráé a kilencedik, Varga Emmáé a tizedik és Hidvéghy Emma Karolináé a tizenegyedik hely.
Balaton Bajnokság U10, U12 eredmények:
U10. Fiú. Vortex hajítás: 1. hely Andó Levente 32.33, 3. Szemán János Gergely 30.18, 5. Róth Dorián 19.97, 6. Borbély Zalán 18.74, 7. Matuz Máté 9.28. 60 méter: 1. Andó Levente 9.60, 2. Szemán János Gergely 9.70, 6. Borbély Zalán 11.41, 7. Matuz Máté 11.97, 8. Róth Dorián 12.76. 600 méter: 1. Szemán János Gergely 1:57.57, 2. Andó Levente 2:07.67, 6. Borbély Zalán 2:27.88, 8. Matuz Máté 2:55.08, 9. Róth Dorián 3:07.10.
Leány. Vortex hajítás: 1. Foki Alíz 19.70, 2. Pogány-Senek Kíra 16.28, 3. Velecz Zoé 9.06, 4. Fehér Emma 7.95, 5. Horváth Réka 6.41. 60 méter: 3. Foki Alíz 10.66, 4. Fehér Emma 10.97, 6. Pogány-Senek Kíra 11.09, 7. Velecz Zoé 11.16. 600 méter: 4. Foki Alíz 2:23.32, 5. Fehér Emma 2.31.22, 7. Pogány-Senek Kíra 2:35.07, 8. Horváth Réka 2.45.75, 9. Velecz Zoé 2:47.25.
U12. Fiú. Vortex hajítás: 2. Velecz Ármin 42.60, 4. Papp Zétény 35.62, 8. Szemán Tibor Bendegúz 25.28. 60 méter: 7. Papp Zétény 9.66. 600: 6. Papp Zétény 2:00.36, 13. Velecz Ármin 2:17.48, 14. Szemán Tibor Bendegúz 2:35.08.
Leány. Vortex hajítás: 1. Varga Emma 30.62, 2. Ébner Júlia 29.37, 3. Komáromi Hanna 26.29, 4. Horváth Dóra 22.98, 5. Szabó Lilla 17.80, 6. Hidvéghy Lilla 17.68, 7. Veingartner Emma Karolina 17.32. 60 méter: 4. Varga Emma 9.42, 6. Szabó Lilla 9.65, 8. Horváth Dóra 9.90. 600 méter: 5. Veingartner Emma Karolina 2:05.32, 8. Szabó Lilla 2:15.83, 9. Horváth Dóra 2:15.86, 10. Varga Emma 2:16.71, 11. Hidvéghy Lilla 2:17.54.