Stabilitás és fejlődés
A Magister Kollégium rendezvénytermében tartotta ünnepélyes tisztújító küldött közgyűlését a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC).
Németh Attila, a klub ügyvezető igazgatója köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy az elődök munkásságának, az egyesület jelenlegi tagjainak, szimpatizánsainak, támogatóinak köszönhetően ma VEDAC-osnak lenni büszkeséget, rangot, hitet és motivációt jelent.
- Ha megjelentek bárhol VEDAC-osként, ne feledjétek, hogy egy olimpiai bajnokot, nyolc olimpikont, számos világverseny dobogóst és résztvevőt, magyar csúcstartókat, számtalan bajnokot felvonultató, közel 35 éves sportklubot, egy 75 éves egyetemet, egy közel ezeréves várost és hazát képviseltek. VEDAC-osnak lenni a büszkeség mellett alázatot is jelent. A VEDAC-osok támogatják egymást, segítenek másoknak. Nemcsak egymásra, hanem másokra is hatással vagyunk. Ez komoly felelősség. Kérlek Benneteket, hogy ennek a felelősségnek a tudatában írjuk tovább együtt a VEDAC történelmét – fogalmazott a klubvezető.
A tisztújítás során minden jelöltet egyhangúan választották meg a küldöttek. A vezetőség stabilitását mutatja, hogy az ötfős elnökségből és a háromfős Felügyelő Bizottságból öten legalább tíz éve töltik be pozíciójukat, mindannyiukat ezúttal is újraválasztották.
A VEDAC elnöke további öt évre Dr. Józsa Tamás, a Polgármesteri Hivatal Stratégiai Irodájának vezetője, elnökhelyettese Dr. Edvy László, a klub egykori atlétája, a Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézetének igazgatója, elnökségi tagja Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem korábbi rektora és Pató Sándor, az egyesület egykori dobóatlétája, a SilverFrog Informatikai Kft. ügyvezető tulajdonosa.
Az elnökség új tagjának választották a küldöttek Csillag Zsoltot, a Pannon Egyetem kancellárját, akinek stratégiai gondolkodása és nagy szervezet irányításában szerzett tapasztalata új lendületet adhat az egyesületnek.
Csillag Zsolt és Mészáros Péter
A Felügyelő Bizottság elnöke a VEDAC alapítása óta Németh Ágnes könyvelő és könyvvizsgáló, újraválasztott tagja Hartmann Péter Pál, pénzügyi szakember, a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém Egyesület alapító elnöke.
A Felügyelő Bizottságba választották a küldöttek Mészáros Pétert, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának akkreditációs referensét, aki sportszerető emberként támogatja az egyetemi tanulmányokat folytató sportolók előrehaladását, pénzügyi és erkölcsi elismerését.
Török Krisztián, Csatári Jázmin és Czeller Gábor
A küldött közgyűlés ünnepélyes részeként ismerték el az idei év sportteljesítényeit az atlétika, a darts és a küzdősport szakosztályban egyaránt. Az év atlétája díjakat a Párizsi Olimpia kiküldetési szintjéhez legközelebb álló két versenyző vehette át Török Krisztián szakmai igazgatótól, a férfiaknál Czeller Gábor Sándor, a nőknél Csatári Jázmin Anna volt az idei év legjobbja. A sportolók mellett elismerték az edzők és a rendezvények megvalósításában közreműködő szervezők, lebonyolítók és versenybírók munkáját is. Különdíjjal ismerték el Szabóné Harlai Katalin sportszervező és versenybírói munkásságát, valamint Dr. Weibl Anissa Zsófia közép- és hosszútávfutó évtizedes sportolói tevékenyét.
A VEDAC atlétika edzői