Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2022. október 05. szerda // Aurél névnap

Országos hegyifutó bajnokságra készülünk

2022. április 06., szerda
Több mint háromszázan neveztek az idei M20 Országos Hegyifutó Félmaraton Bajnokságra, melyet április 9-én, szombaton rendeznek meg a dél-bakonyi településen, Szentgálon.


A korábbi szenior hegyifutó világbajnoki bronzérmes, magyar hegyifutó bajnok Fonyó Sándor is rajthoz áll

A tavalyi sikeres rendezés után idén is egyesületünk bonyolíthatja le az Országos Hegyifutó Félmaraton Bajnokságot, melyet ezúttal a Veszprémi Egyetemi SC-vel közösen szervez meg a kiváló adottságokkal rendelkező Szentgálon, a Mög-szeg és a Mecsek-hegy térségében.

Ahogy az előző évben, úgy most is több távon zajlik majd a vetélkedés. A félmaratoni erőpróbán az Ihartü 2000 Kupáért indulnak harcba a futók, s nemcsak a 21 kilométeres távolságot kell legyőzniük, hanem a 800 méteres szintkülönbséget is, ráadásul erdei, hegyi utakon, ösvényeken haladva, ahol előfordulhatnak akár 20 százalékos emelkedők is. A pályák teljesítése a résztvevőktől így megfelelő koncentrációt, figyelmet, az ilyen jellegű versenyeken való jártasságot, megfelelő felszerelést, felkészültséget és kondicionális állapotot igényel.


A londoni maratoni olimpikon, Kovács Tamás szintén benevezett

Az esemény fővédnöke Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője. Örömteli, hogy az M20 Generál Országos Hegyifutó Félmaraton Bajnokság az Ihartü 2000 Kupáért sok helyi és környékbeli vállalkozás figyelmét felkeltette, akik a rendezvény mellé álltak.

Tavaly a félmaratoni távot leggyorsabban Tugyi Levente teljesítette, ő azonban az idén sérülés miatt nem tud részt venni az eseményen. A női címvédő, Tiricz Irén (MFSE) előtt viszont nyitva áll a kapu, hiszen ő is ott van a több mint háromszáz nevező között.


Tiricz Irén címvédőként méreti meg magát a hétvégén

A nevezők között a tavalyi csapatverseny VEDAC-os aranyérmesei is ott vannak, a londoni maratoni olimpikon, Kovács Tamás, a legutóbb a Vivicittán 10 kilométeren első Koszár Zsolt és a hosszabb távokon kifejezetten jól teljesítő Odonics Gábor is rajthoz áll, ahogy a korábbi szenior hegyifutó világbajnoki bronzérmes, magyar hegyifutó bajnok Fonyó Sándor is. A hölgyek részéről többek között a triatlonból is ismert, Brassay Réka, vagy a legsportosabb altatóorvos, dr. Bellér Zsuzsanna is képviseli a VEDAC színeit.


A tavalyi dobogósok

A félmaratoni táv mellett 7.5 kilométeres versenyt is meghirdettek, amely egyben az U20-as korosztály Európa-bajnoki válogatója is. Rajthoz áll többek között a VEDAC két U18-as válogatott atlétája, Szemán Kitti és Honti Marcell is.

A fentieken kívül az U16-U14-es korcsoport számára 2.5 kilométeres, az U16-U10-es korosztálynak 1500 méteres, valamint az U8-U12-es kategóriáknak 500 és 1000 méteres terepfutást is tartanak.

M20 Országos Hegyifutó Félmaraton Bajnokság az Ihartü 2000 Kupáért

Menetrend:
1500 méter egyesületi versenyzők 8.30 órától
2,5 kilométer terepfutás 10 órától
21.1 kilométer terepfutás 11 órától
7.5 kilométer terepfutás 11.05 órától
Gyermekfutamok a 700 éves Szentgálért:
8.30 órától 500 méter 1-2. évfolyamok
8.40 órától 1000 méter 3-4. évfolyamok
9.00 órától 1500 méter 5-6. évfolyamok
9.15 órától 1500 méter 7-8. évfolyamok

„Bádog Mágus” Nyílt gyermek és serdülő(igazolt) futamok (egyesületi sportolóknak):
9.30 órától 1500 m U10
9.45 órától 1500 m U12
10.00 órától 2.5 km U14
10.20 órától 2.5 km U16
11.00 M20 Országos Hegyifutó Félmaratoni Bajnokság az Ihartü-2000 Kupáért

„Futókaland” Félmaratoni (nyílt amatőr terepfutó verseny)
11.05 Öveges Zsalutechnika Kft Junior EB válogató
RP Fitlife 7.5 km nyílt terepfutó verseny