Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2021. április 21. szerda // Konrád névnap

Remek idénykezdet

2021. március 08., hétfő
Nagyszerű eredményeket hozott a Téli Dobó Magyar Bajnokság: sportolóink elégedetten térhettek haza Szombathelyről.


Pásztor Bence az olimpiai kvalifikációért is harcba száll

A dobók számára a szezon az első komolyabb megmérettetésén, a Téli Dobó Magyar Bajnokságon napsütétes, tavaszias időben sorakoztak fel a résztvevők.

A férfi kalapácsvetésben – több mint 4 év után – először versenyzett újra a VEDAC színeiben Pásztor Bence. A Veszprémbe visszatérő ifjúsági világbajnok nagy reményekkel vág neki az idénynek, hiszen az olimpiai kvalifikációért is harcba száll.

Az év első viadalán három 68.50 körüli dobással nyitott, aztán rontott egyet, majd 67.72-ig jutott. Bence mentális erejét mutatja, hogy az utolsó sorozatban mindig képes nagyot alakítani. Ez most is így volt, egy remek dobással 70.55-re alakította legjobb eredményét, amivel a dobogó harmadik fokát foglalhatta el a tavalyi év U23-as atlétája, Rába Dániel (72.52), valamint London olimpiai bajnoka, Pars Krisztián (71.35) mögött.


Czeller Gábor kalapácsvetésben a negyedik helyen végzett

Ugyanitt Czeller Gábor harminc centire megközelítve egyéni legjobbját, 68.78 méterrel a negyedik helyen végzett. A mezőny legfiatalabbja, Csekő Miklós 55.66 méterrel a tizenkettedik lett, míg Minyó Bence 53.22-vel a tizenharmadik helyen zárt.

Férfi diszkoszvetésben is bronzérem jutott a VEDAC képviselőjének: Strigencz Zalán, az indulók egyik legifjabbja, 49.93 méteres új egyéni csúccsal a harmadik helyen zárt. Szikszai Róbert nyert (60.35), Sólyom László pedig második lett (51.98).


Férfi diszkoszvetésben Strigencz Zalán 49.93 méteres új egyéni csúccsal a harmadik helyen zárt

Ebben a számban Péringer Márkért is szoríthattunk, aki 48.87 méterrel a negyedik helyen végzett, Czeller Gábor pedig 45.27 méterrel a nyolcadik lett.


Péringer Márk 48.87 métert dobott

Női diszkoszvetésben Kövér Fanni mutatta meg, hogy nemcsak gerelyhajításban tartozik a magyar élmezőnybe. A 17 éves tehetség 45.24 méteres szezoncsúccsal ezüstérmet vehetett át. Csak a jóval rutinosabb Kerekes Dóra tudta megelőzni (52.13) Mozsdényi Dávid tanítványát.


Női diszkoszvetésben Kövér Fanni ezüstérmet vehetett át

Női kalapácsvetésben Csatári Jázmin közel volt a dobogóhoz, új egyéni csúcsot dobva, 57.27 métert ért el, ami végül a negyedik helyhez volt elég. Ugyanitt Gombás Petra 51.85 méterrel a nyolcadik helyezett lett.

Az U16-os mezőnyben, diszkoszvetésben több újoncot avatott a VEDAC, akik kihozták magukból a legtöbbet: tizenhatodik lett Menyhárt Balázs (24.85), tizenhetedik Fekete András (23.00), tizennyolcadik Szabó Barnabás (17.78), tizenkilencedik Bankó Olivér (16.65), a huszonegyedik Bankó Milán (13.28).

Fiú kalapácsvetésben Menyhárt Balázs a pontszerző, hatodik helyen végzett (33.75), hetedikként zárt Bankó Olivér (25.68), nyolcadikként Bankó Milán (25.49), tizedikként Fekete András (24.40), míg Szabó Barnabás a tizenegyedik lett (22.64).


Fertig Fanni két kalapácsvetésben dobogóra állhatott, 51.82 méterrel ezüstéremnek örülhetett

Fertig Fanni két számban indult: diszkoszvetésben új egyéni csúccsal, 22.21 méterrel a kilencedik helyet szerezte meg. Kalapácsvetésben viszont dobogóra állhatott, hiszen 51.82 méterrel ezüstéremnek örülhetett.