Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. március 28. csütörtök // Gedeon névnap

Elindult a fedett pályás szezon

2021. február 02., kedd
Bonyhádon és Budapesten szerepeltek atlétáink, mely versenyek az első állomásai voltak a fedett pályás országos bajnokságokra történő felkészülésnek.

Az év első fedett pályás versenyeinek egyikét Bonyhádon rendezték meg, ahonnan sportolóink sem hiányozhattak. A Bonyhádi Atlétikai Club felkészülési versenysorozat első erőpróbájára a VEDAC egy kisebb csapatot nevezett.

A férfiak magasugró számában Sántik Dávid remek eredménnyel, kereken két méteres ugrással a második helyen végzett. Ugyanitt a 16 éves Kovács Gábor 1.80 méteres egyéni csúccsal nyolcadik lett. Darida Levente 1.75 méterig jutott, és a tizenegyedik helyet érte el a népes mezőnyben.


Sántik Dávid

Az U20-asoknál 60 méter gáton Ujhelyi Patrik indult és 9.26 másodperccel, új egyéni csúccsal megnyerte a számot. Női 60 méteren Könyves Kitti a futamában az ötödik lett 8.81 másodperccel, ezzel nem jutott döntőbe.

Az U16-os lányoknál Kovács Anna 60 méter gáton megdöntötte eddigi legjobbját, és 10.70 másodperccel a harmadik helyet szerezte meg. Távolugrásban is indult a fiatal sportoló és új egyéni csúccsal, 4.21 méterrel a 29. helyen zárt.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az év első jelentős hazai fedett pályás eseményét, a Budapest Bajnokságot. Egyesületünk többnyire az utánpótlás korú versenyzőit nevezte a megméretésre.

A járvány miatt a versenyzési lehetőségtől megfosztott atléták nagy létszámban neveztek gyakorlatilag minden számban, de nemcsak népes, hanem erős mezőny gyűlt össze a BOK Csarnokban.

A VEDAC ifjai közül többen is kihasználták a lehetőséget és új egyéni csúcsot értek el.

A nőknél Fekete Júlia 200 és 400 méteren nagyszerűen futott. A rövidebb távon hetedik lett új egyéni csúccsal 25.52 másodperccel. Az eredménye azért is figyelemre méltó, mert a legjobb húsz között ő volt az egyetlen 16 éves futó. A 400 méteres távon tizedik helyen ért célba 59.27 másodperccel, amely szintén új egyéni rekord.


Fekete Júlia

Rédling Renáta 800 méteren futott kiválóan, 2:17.40 perces eredményével a hetedik helyet érdemelte ki az erős mezőnyben. Szemán Kata ugyanitt új egyéni csúccsal a tizenharmadik lett, ahogy 1500 méteren is javítani tudott eddigi legjobbján és a 4:55.83 perccel a nyolcadik helyezésnek örülhetett. Szintén dicséretes helyezést ért el Tóth Eszter, aki 11. lett új egyéni csúccsal.

Egyéni rekordot futott még 200 méteren Könyves Kitti, 400 méteren Bálint Laura, Torda Csenge, 800-on Arnhoffer Kata, Bálint Laura, Tóth Eszter, Bognár Emma, Báles Pálma és Kovács Jázmin. Az 1500 méteres távon megdöntötte eddigi legjobbját Bognár Emma és Kovács Jázmin.

A férfiaknál 1500 méteren Honti Marcell ért el egyéni csúcsot, amivel az ötödik helyet tudta megszerezni, ugyanitt Balogh Attila új egyéni csúcsa a tizenharmadik helyet jelentette, sőt, a 800 méteres versenyben is megjavította saját legjobbját. Sántik Dávid megismételte egy héttel korábban ugrott kereken kétméteres eredményét férfi magasugrásban.

Eredmények:
Férfi.
800:
17. Edvy András 2:00.70,
23. Balogh Attila 2:04.00,
33. Lents Barnabás 2:16.55.
1500:
5. Honti Marcell 4:06.19,
13. Balogh Attila 4:19.63.
60 gát:
Ujhelyi Patrik futamában ötödik lett 9.29 másodperccel és nem jutott a döntőbe.
Magasugrás:
5. Sántik Dávid 2.00.

Női.
200:
7. Fekete Júlia 25.52,
36. Könyves Kitti 27.61.
400:
10. Fekete Júlia 59.27,
35. Bálint Laura 63.61,
40. Torda Csenge 64.25.
800:
7. Rédling Renáta 2:17.40,
13. Szemán Kata 2:23.58,
19. Arnhoffer Kata 2:27.94,
20. Bálint Laura 2:30.06,
21. Tóth Eszter 2:31.59,
22. Bognár Emma 2:33.25,
27. Báles Pálma 2:36.78,
30. Kovács Jázmin 2:42.45.
1500:
8. Szemán Kata 4:55.83,
11. Tóth Eszter 5:08.73,
12. Rédling Renáta 5:11.06,
14. Arnhoffer Kata 5:14.02,
15. Szemán Kitti 5:17.40,
16. Bognár Emma 5:29.25,
17. Kovács Jázmin 5:34.34.
3000:
11. Szemán Kitti 11:22.53.
Távolugrás:
43. Könyves Kitti 4.32.