Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2020. szeptember 19. szombat // Vilhelmina névnap

Országos és egyéni csúcsok, 13 dobogós helyezés

2020. szeptember 03., csütörtök
Az ifjúsági és junior korosztálynak rendezett atlétikai liga döntőn remekül szerepeltek atlétáink, összesen 13 dobogós helyezést szerezve.

Budapesten, a Lantos Mihály Sportközpontban (MTK) rendezték meg az elmúlt hétvégén az ifi és junior korosztály ligasorozatát lezáró döntőt, természetesen egyesületünk sportolóinak részvételével, akik négy arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet szereztek. A liga döntőkön minden számban csak nyolc versenyző állhat rajthoz, a pontgyűjtő versenyeken elért eredmények alapján. Az idén a koronavírus járvány miatt nem rendeztek annyi erőpróbát a nyáron, azonban így is közel húsz számban került be a legjobbak közé VEDAC-os atléta.


Kövér Fanni remek formában versenyzett

Ahogy azt az elmúlt időszakban megszokhattuk, Kövér Fanni remek formában versenyzett., gerelyhajításban ráadásul megdöntötte a saját U18-as korosztályos országos rekordját, az eddigi 55.36 méterről 56.09 méterre javította. Magabiztosan állhatott fel diszkoszvetésben is a dobogó legfelső fokára, méghozzá 49.36 méteres új egyéni csúccsal.

- Két egymást követő napon érte el ezeket a kiváló eredményeket Fanni, ami a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokságot is tekintve, rendkívül előremutató. Ugyanis az ilyen nagy versenyeken rendszerint két egymást követő napon tartják a dobószámok selejtezőit, majd döntőit. Fanni most megmutatta, hogy sorozatban is képes a kiugró produkcióra – vélekedett Török Krisztián, a VEDAC szakmai vezetője.


Csatári Jázmin is aranyérmet szerzett

A dobók közül kiemelte még Csatári Jázmin kalapácsvető aranyérmét (62.47), valamint Csekő Miklós ezüstjét, aki megint egyéni rekordot (72.69 métert) ért el.

A junioroknál a Strigencz Zalán, Péringer Márk duó két-két érmet is szerzett, előbbi mindkét versenyszámban egyéni csúcsot ért el, megnyerte a diszkoszvetést (56.36), súlylökésben pedig harmadik (15.28) lett, míg utóbbi diszkoszban harmadik (51.30), súlyban második (15.37) helyen végzett. A női kalapácsvetésben Gombás Petra állhatott fel a dobogóra, ezüstéremmel (53.04) zárta a viadalt.


Strigencz Zalán két versenyszámban is egyéni csúcsot ért el

Török Krisztián elmondta, a futó számokban Honti Marcellt, Szemán Kittit és Gáll Andrást szeretné megdicsérni, hiszen kihozták magukból a maximumot, jól versenyeztek és jutalmuk egy-egy szépen csillogó medália lett.

- Új országos csúcs, több remek egyéni rekord és tizenhárom dobogós helyezés. Úgy vélem, nincs okunk panaszra – összegzett a szakmai igazgató.

Eredmények:

Ifjúsági. Férfi.
1500 méter:
3. Honti Marcell 4:10.29.
3000:
2. Gáll András 8:54.42.
Magasugrás:
4. Darida Levente 1.75.
Kalapácsvetés:
2. Csekő Miklós 72.69,
5. Görföl Benedek 52.38.

Női.
1500:
3. Arnhoffer Kata 5:03.06.
3000:
4. Arnhoffer Kata 11:14.06,
5. Szemán Kitti 11:18.92.
2000 akadály:
2. Szemán Kitti 7:46.85.
Diszkoszvetés:
1. Kövér Fanni 49.36.
Kalapácsvetés:
1. Csatári Jázmin 62.47.
Gerelyhajítás:
1. Kövér Fanni 56.09.

Junior. Férfi.
Súlylökés:
2. Péringer Márk 15.37,
3. Strigencz Zalán 15.28.
Diszkoszvetés:
1. Strigencz Zalán 56.36,
3. Péringer Márk 51.30.
Kalapácsvetés:
8. Minyó Bence 35.50.

Női.
800:
8. Bálint Laura 2:28.48.
1500:
4. Bálint Laura 5:25.68.
Diszkoszvetés:
8. Gombás Petra 29.44.
Kalapácsvetés:
2. Gombás Petra 53.04,
6. Csatári Dominika 42.14.
Gerelyhajítás:
7. Till Adél. 39.88.