Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. április 19. péntek // Emma névnap

Különleges futóverseny

2019. október 28., hétfő
Csodálatos helyszínen, a balácai római villagazdaságban szervezte meg egyesületünk hagyományos futóversenyét, a Mezei Futó Magyar Liga második fordulóját.


Fotó: Wolf Attila

Már az őszi színekben pompázó természet is pazar hátteret biztosított volna a mezei futó viadalnak, azonban a balácai Villa Romana egészen csodálatos házigazdája volt a megméretésnek. A két hektáros területen, a római kori, közel kétezer éves romok között különleges hangulatú eseményt bonyolított le az egyesület. A közel félezer futó elhaladt a villagazdaság ókori épületei között, átfutottak a birtok hídján, több lugason is keresztül vágták magukat. Ráadásként szalmabálák, éles kanyarok nehezítették a haladást.

A programban három verseny is szerepelt: az U9-es Kölyökatlétika, a Közép-Dunántúli Régiónak kiírt Sport XXI sorozatok mezei futó állomása, valamint a Mezei Futó Magyar Liga második fordulója.

A napot az U11-es, U13-as atléták kezdték, akiknek 1600 métert kellett teljesíteniük. Az U11-es lányoknál Herku Petra végzett a harmadik helyen. Az U13-as fiúknál Eichberger Máté ezüstérmet, Denk Olivér bronzérmet szerzett, a lányok mezőnyében Vajthó Barbara második lett. Az U11-es és U13-as nyolc fős csapatok versenyében is az SVSE, VEDAC, ARAK sorrend alakult ki az első három helyen.

Az U9-eseknél két ezüstérem jutott az ifjú VEDAC-os futópalántáknak, a fiúknál Morgan Tivadar, a lányoknál Szemán Dorka állhatott fel a dobogóra.

A liga számokban a serdülő fiúknál Honti Marcell másodikként teljesítette a négy kilométeres távot, 13:16 perces idővel.

A serdülő lányoknál három kilométer volt az előírt penzum, Szemán Kata 11:06 perccel a hatodik, Rédling Renáta 11:07 perccel a hetedik helyen végzett.

A felnőttek legjobb VEDAC-os eredményét a londoni olimpikon, Kovács Tamás érte el, aki hatodik lett 21:26 perccel. Tamás a táv első felében még a középmezőnyben haladt, aztán fokozatosan dolgozta le hátrányát és az utolsó kilométeren a tizedik helyről küzdötte fel magát a hatodikra.


A felnőttek legjobb VEDAC-os eredményét a londoni olimpikon, Kovács Tamás érte el

Németh Attila, a VEDAC ügyvezetője elmondta, mindenképpen szerették volna Nemesvámoson tartani a versenyt, mert a község eddig is remek házigazdája volt az eseménynek. A Magyar Nemzeti Múzeum az első megkeresésre igent mondott, ráadásul valamennyi résztvevő a tárlatvezetéssel együtt ingyen tekinthette meg a kiállításokat.

- A sport és a kultúra összefonódását kiemelten fontosnak tartjuk, ez a verseny pedig jól illeszkedhet később az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as projektbe is. Szeretnénk minél több rendezvényt összekötni az említett projekttel, ahogy tettük ezt a Gizella-Napok alkalmával lebonyolított súlylökő párbajjal is – hangsúlyozta a klubvezető. Hozzátette, Balácára az ország minden részéből érkeztek futók, akik mind egyetértettek abban, hogy különleges helyszínt sikerült választani a mezei futóversenyhez.


Orbán Éva és Török Krisztián átadják az érmeket a harmadik helyezett VEDAC-os U11-es csapatnak