Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. október 09. szerda // Dénes névnap

VEDAC-os éremdömping

2018. szeptember 07., péntek
Kilenc érmet, három aranyat, három ezüstöt és három bronzot szereztek egyesületünk képviselői az ifjúsági és junior korosztály liga döntőjében.

A felnőttekhez és a serdülőkhöz hasonlóan az ifik és a juniorok korcsoportjában is a számok abszolút legjobbjai mérték össze erejüket.

Minden számból az idei ligaversenyeken összesítésben legjobban teljesítő nyolc sportoló állhatott rajthoz. Tekintélyes létszámmal vett részt a VEDAC a viadalon, ráadásul fiataljaink alaposan kitettek magukért, remek eredményeket értek el. A kilenc megszerzett medália mellett nyolc egyéni csúcsnak tapsolhattunk.


Máté Fanni

Török Krisztián, az egyesület szakmai igazgatója rendkívül elégedetten értékelte a látottakat:

- Az eredményekből kitűnik, hogy azok a sportolóink, akik a nyári szünet helyett a munkát, az edzéseket választották, jól döntöttek. Az ifik és a juniorok korosztálya igen értékes, hiszen már nagyon közel járnak a felnőttekhez. A kiváló teljesítmények számomra azt tükrözik, több olyan atlétánk is akad, amely három-négy év múlva már a felnőtteknél is eredményesen tud majd szerepelni – hangsúlyozta.

Török Krisztián kitért Gombás Petrára, aki a junior kalapácsvetőknél nyert új egyéni csúccsal. A dobóatlétát egész évben sérülések hátráltatták, de a nyári tréningek alatt már teljes értékű munkát végzett, s ez most meg is látszott a produkcióján.


Gombás Petra

Péringer Márk, aki az ifik diszkoszvető számában állhatott a dobogó tetejére, munkából, terhelésből érkezett, hiszen már javában készül a közelgő ifjúsági olimpiára, amit Argentínában bonyolítanak majd le. Mozsdényi Dávid tanítványa azonban így is fölényes győzelmet tudott aratni.


Péringer Márk

- Igen örömteli Balogh Zsombor 800 méteren elért második helye. Megmutatta, hogy az egyesületünk a dobószámok mellett a futókban is képes nagyszerű eredményre – hangsúlyozta Török Krisztián.

A szakmai vezető beszélt még Máté Fanniról, akitől az igazi áttörést jövőre várja.

- Fanni számára a következő évad vízválasztó lesz. Szerintem óriási javulást várhatunk majd tőle, hiszen az első olyan éve lesz, amikor száz százalékban koncentrálni tud az atlétika edzésekre. Ha már a gerelyhajítás szóba került, nem szabad elmennünk Till Adél eredménye mellett sem, aki hét méterrel javította meg egyéni legjobbját – derült ki.

Az EYOF-győztes Aranyi Ferenc egy második és egy negyedik helyet szerzett. Török Krisztián szerint azonban egyáltalán nem szabad ezt az eredményt lebecsülni, mert a fiatal sportoló most költözött Veszprémbe, nemrég kezdte el új életét a városban és az egyesületben, eddig életvitelszerűen nem is élt itt.

- Szerintem Feri a jövő évi utánpótlás Európa-bajnokságon megmutatja majd, miért tartjuk a diszkoszvetés új reménységének. Addig sok munka vár még rá, és a többiekre is – mutatott rá a szakember.

Eredmények:

Ifjúsági. Fiú:
100 méter: 5. Vadászi Viktor 11.67.
800: 6. Rezeli Martin 2:09.99.
2000 akadály: 7. Rezeli Martin 6:59.98.
Diszkoszvetés: 1. Péringer Márk 53.03.
Kalapácsvetés: 4. Minyó Bence 61.32.

Leány:
800: 6. Koós Réka 2:27.20.
Súlylökés: 3. Hermann Gréta 12.52.
Kalapácsvetés:
1. Gombás Petra 60.18,
5. Pacher Alexandra 54.13,
6. Csatári Dominika 49.06.
Gerelyhajítás:
5. Till Adél 39.27.

Junior. Férfi:
800: 2. Balogh Zsombor 1:58.74.
400 gát:
6. Imre Kornél 1:05.42.
Súlylökés:
4. Aranyi Ferenc 14.80.
Diszkoszvetés:
2. Aranyi Ferenc 50.10,
3. Czeller Gábor 49.20,
5. Bedegi Bence 44.15.
Kalapácsvetés:
2. Czeller Gábor 68.08,
3. Cserháti Simon 60.50,
4. Barcza Balázs 58.07,
5. Szoboszlai Soma 37.79.

Női:
100:
8. Szabó Zsófia 14.00.
Távolugrás:
7. Szabó Zsófia 4.73.
Gerelyhajítás:
1. Máté Fanni Szabina 44.58.