Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. április 18. csütörtök // Andrea névnap

Halász Bence bejelentkezett az Eb éremért

2018. július 23., hétfő
Orbán Éva négyszer is 67 méter fölé jutott, Halász Bence pedig 78 méter felett teljesített a 60. Balaton Bajnokságon.

Kifejezetten jól sikerült a VEDAC hagyományos viadala, a hatvanadik Nemzetközi Balaton Bajnokság, ahol közel kétszázötven atléta tette próbára tudását.

Nagyszerű időben rendezhette meg a VEDAC az idei Balaton Bajnokságot. Szerencsére a vihar csak jóval később érkezett meg a térségbe, s bár meleg volt, egyáltalán nem tűnt fülledtnek a levegő, így kiváló körülmények várták a versenyzőket.

A viadalra 243 sportoló nevezett. A VEDAC mintegy hetven versenybírót delegált a megméretésre, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a lebonyolítás.

Stiglic Edit, a versenybírók koordinátora elmondta, Veszprémben első alkalommal adtak élő hírfolyamot a dobó számokról. De nemcsak ezzel, hanem a prizmás méréssel igyekeztek a bajnokság rangját emelni. A futópálya állapotáról kifejtette, nagyon várják már a felújítást, sajnos több helyütt elkoptak a vonalak, és a rekortán borítás is elöregedett már.

A Balaton Bajnokságot Porga Gyula, Veszprém polgármestere nyitotta meg, aki azt emelte ki, ragyogó eredmény az, hogy 1958 óta nem kopott el a verseny, és volt erő, motiváció a helyi atlétákban, hogy minden esztendőben a hazai elitet idecsábítsák a királynék városába.

A BB a 400 méteres gátfutás csatározásaival vette kezdetét.

A legnagyobb izgalmat a férfi és a női kalapácsvető számok tartogatták. A férfiaknál a szombathelyi Halász Bence nagyszerű eredménnyel nyerte meg a Szabó Ernő emlékversenyt. A 78.05 méteres eredmény kirobbanó formát jelez és azt is mondhatnánk, a Dobó SE sportolója ezzel bejelentkezett az augusztusi Európa-bajnokságon az egyik éremre is.

A nőknél a VEDAC háromszoros olimpikonja, Orbán Éva nyert. Zentai Tibor tanítványa rendkívül kiegyensúlyozott produkciót mutatott be, négyszer is 67 méter fölött dobott, de még mindig hiányzik egy kicsi az Európa-bajnoki kvótát jelentő 69 méterhez. Évi most 67.13 métert ért el, legyőzte a magyar bajnok Gyurátz Rékát is (66.42), s még mindig van egy utolsó esélye csütörtökön, hogy elérje a hőn áhított 69 métert, mert Szombathelyen vesz részt egy dobóversenyen.

A Balaton Bajnokságon a felnőttek mellett több junior és ifjúsági Szuper Liga számot is megrendeztek. Érdekesség, hogy a diszkoszvetésben, mind a junioroknál, mind az ifiknél hazai győzelmet könyvelhettünk el, Aranyi Ferencnek és Péringer Márknak köszönhetően.

Eredmények. A versenyszámok győztese, illetve a VEDAC dobogósai.

Férfi. Felnőtt.
800 méter:
1. Kiss Gergő (SVSE) 1:49.51.
5000:
1. Honti Attila (BHSE) 14:44.39.
400 gát:
1. Koroknai Máté (DSC-SI) 51.07.
Magasugrás:
1. Bakosi Péter (NYSC) 2.12.
Diszkoszvetés:
1. Szikszai Róbert (NYSC) 62.46.
Kalapácsvetés:
1. Halász Bence (Dobó SE) 78.05.
Gerelyhajítás:
1. Rivasz-Tóth Norbert (Szolnoki MÁV-SE) 72.75.

Junior.
100:
1. Baki Barnabás (Zalaszám-ZAC) 11.18.
400:
1. Balogh Zsombor (VEDAC) 51.02.
110 gát:
1. Eszes Dániel (Dunakeszi VSE) 13.67.
3000 akadály:
1. Csák Tamás (Csömör) 10:32.31.
Hármasugrás:
1. Ötvös Mihály (Vasas) 13.35.
Diszkosz:
1. Aranyi Ferenc (VEDAC) 50.66,
3. Bedegi Bence 46.23.
Kalapács:
1. Varga Donát (Dobó SE) 71.55,
2. Czeller Gábor (VEDAC) 67.77,
3. Barcza Balázs (VEDAC) 63.52.

Ifjúsági.
100:
1. Gáspár Ferenc (FTC) 11.43,
2. Vadászi Viktor (VEDAC) 11.45.
2000 akadály:
1. Marczika András (Csömör) 6:35.76.
Hármasugrás:
1. Fejes Karsa (KSI SE) 13.74.
Diszkosz:
1. Péringer Márk (VEDAC) 44.61.

Női. Felnőtt.
800:
1. Ohn Kinga (BEAC) 2:11.35.
5000:
1. Somogyi Anett (SVSE) 16:59.17.
100 gát:
1. Répási Petra (GEAC) 13.61.
400 gát:
1. K. Szabó Gabriella (DSC-SI) 1:03.59.
Hármasugrás:
1. Hoffer Krisztina (TSC-Geotech) 12.90.
Diszkosz:
1. Kerekes Dóra (NYSC) 54.19.
Kalapácsvetés:
1. Orbán Éva (VEDAC) 67.13.
Gerely:
1. Moravcsik Angéla (MTK Budapest) 50.01.

Ifjúsági.
200:
1. Papadopulu Phaedra (FTC) 26.75.
400 gát:
1. Hadnagy Zsóka (SVSE) 1:05.91.
Hármasugrás:
1. Horváth Csenge (Favorit AC) 11.08.
Kalapács:
1. Rajczi Bianka (Dobó SE) 60.08.