Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. április 19. péntek // Emma névnap

Koszár Zsolt hatodik Helsinkiben

2018. június 23., szombat
Az előkelő hatodik helyen ért célba a rangos nemzetközi versenyen, a Helsinki Félmaratonon Koszár Zsolt, egyesületünk futója.

A finnországi versenyen a szervezők elég komoly mezőnyt hívtak meg, több afrikai és európai hosszútávfutó próbára tette magát a Helsinki Félmaratonon.

Koszár Zsolt végül három afrikai, valamint a spanyol válogatott, világbajnoki résztvevő, illetve a lett olimpikon mögött a hatodik helyen végzett 1:10:27 órás időeredménnyel.


Koszár Zsolt

- Küzdelmes versenyt vívtunk. Jól sikerült bemelegítés és a körülmények is teljesen megfelelőek voltak, azonban a technikás pályán mindenki néhány perccel elmaradt egyéni legjobb idejétől - nyilatkozta a viadal után Koós-Hutás László tanítványa.

Koszár zsolt elmondta még, elégedett a tavaszi eredményeivel, úgy érzi, hogy egy jó alapozással és megfelelő erősítő munkával vissza tud térni őszre a legjobb formájához.

- Jó lenne megkergetni az 1:05:09-es legjobb időmet 21 kilométeren. Szeretnék egyéni csúcsot futni az ősszel - hangsúlyozta.