Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. március 28. csütörtök // Gedeon névnap

Serényi emlékverseny másodszor

2018. május 30., szerda
Közel háromszáz nevezés érkezett egyesületünk futó és ugrónapjára, a Serényi István emlékversenyre, amelyet május 30-án rendez meg a VEDAC.

A viadal, amelynek az egyetemi stadion ad otthont, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) serdülő, ifjúsági és junior Szuper Liga sorozatának is része. Eszerint a serdülő számokban a 2003-04-es, az Ifjúsági Ligában a 2001-02-es, a junioroknál az 1999-2000-es korosztály indulhat, de lesznek felnőtt Szuper Ligás, valamint gyermek (U11, U13) versenyszámok is.

Az erőpróba délután 15 órakor kezdődik az U11-es korosztály fiú 600 méteres futamaival. Az utolsó szám a férfi 5000 méteres Szuper Liga verseny lesz, amelynek mezőnye 20 órakor rajtol el.

Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint a második alkalommal rendezik meg az emlékversenyt, a neves veszprémi atlétára emlékezve. Az előnevezések alapján közel háromszáz sportoló vesz részt a megmérettetésen.

A verseny névadójáról, Serényi Istvánról tudni kell, hogy 1917-ben született, Trencsénteplicén, de legnagyobb sportsikereit veszprémi színekben érte el.

Veszprémben végezte középiskoláját, a mai Kossuth iskolában, az egykori Felső-Kereskedelmibe járt. Itt kezdett el sportolni, ifjúsági versenyzőként kerületi és országos bajnok futó.

Felnőttként északnyugat-magyarországi válogatott, mezei futó bajnoki bronzérmes, megyei csúcstartó 5000 méteren és 3000 akadályon. Legjobb eredménye a veszprémi MOVE színeiben a magyar bajnoki cím 1943-ban 3000 méter akadályon.

A Veszprémi Hírlapnál újságíróként dolgozott, haditudósításai miatt öt év börtönre ítélik, 1949-ben Ausztriába, 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált.

Az USA-ban az 1956-os forradalomra emlékezve „Freedom for Hungary” feliratú pólóban futott el New Yorktól Washingtonig. A 360 kilométert nyolc nap alatt tette meg, naponta teljesítve legalább a klasszikus maratoni távot.

Később, 1962-ben keresztül gyalogolta az államokat, San Fransiscótól New Yorkig. Az 5400 méteres távot 77 nap alatt tudta le, ezzel új világrekordot állított fel.

A köztársasági elnök 95 éves korában a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével tüntette ki. Serényi István 98 éves korában Bécsben hunyt el, hamvai viszont szeretett városában, Veszprémben, az alsóvárosi temetőben nyugszanak.