Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. március 28. csütörtök // Gedeon névnap

Hömpölygött a tömeg a futónapon

2018. május 06., vasárnap
Az utóbbi idők legsikeresebb veszprémi futófesztiválját rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club vasárnap délelőtt. Az Euronics-Rotary Futónapon közel háromezren öltötték magukra az esemény kék színű pólóját.

Reggel 8 órakor nyitották meg kapuikat a nevezési sátrak, ahol az 1911 méteres minitáv résztvevőit egy kék színű pólóval ajándékozták meg a szervezők a névadó szponzor, Euronics jóvoltából. Ahogy múltak a percek, egyre többen ácsorogtak a versenyközpont körül, a tömeg folyamatosan nőtt. A nagyszínpadon DJ Smash szórakoztatta az egybegyűlteket, majd az első erőpróba előtt Réti Ildikó szakedző vezényelt alapos, minden testrészünket megmozgató bemelegítést.

A tömeg 9.30-kor indult el az új útvonalon. Nagyjából 20-25 perc alatt a teljes mezőny célba ért, volt, aki sétálva, kocogva, beszélgetve, de olyan is, aki gyermekét a nyakában tartva szaladt végig, mások babakocsit tolva, megint mások csemetéiket kézen fogva futották végig az előírt penzumot.

A célban valamennyi résztvevő befutócsomagot kapott az Interspar, valamint az Intersport jóvoltából.

A szokásoknak megfelelően, ezúttal is megtartották a veszprémi és környékbeli iskolák mozgósítási versenyét. Az eseményen a névadó szponzorok – az Euronics Áruházlánc, valamint a Rotary Balatonfüred-Veszprém – jóvoltából összesen kétmillió forint értékben osztottak ki sportszerfejlesztési támogatást. A Fuss az iskoládért! elnevezésű programra közel húsz intézmény jelentkezett.

A kisiskolák (200 fő alatti) közötti versenyben a Szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskola nyert, amiért 300 ezer forintos sportszervásárlási utalványt érdemelt ki. Ebben a kategóriában a többi intézmény nem érte el a díjazáshoz szükséges tíz százalékos részvételi arányt, így átkerültek abba a csoportba, ahol azokat az intézményeket jutalmazták meg sorsolás útján, amelyek nem értek el dobogós helyezést.

A nagyiskoláknál (200 fő felett) a Gyulaffy nyert megelőzve a Botevet és a Simonyi iskolákat. A dobogósok 600, 400, valamint 200 ezer forintos utalványt kaptak, amelyet saját igény szerint használhatnak fel az intézmény sportos fejlesztésére.

A szerencse ezúttal a Dózsa, a Rózsa, a Cholnoky és a Deák iskoláknak is kedvezett. Valamennyi tanintézet 100 ezer forintos támogatással lett gazdagabb.

A hét kilométeres versenytávra közel százan adták le nevezésüket. A kijelölt útszakasz komoly kihívást jelentett, a Cholnoky lakótelepi kört háromszor kellett megtenni, így például a lábas házaktól a Lóczy utca tetejéig tartó emelkedőt is.

A leggyorsabban a VEDAC két kiválósága teljesítette a hét kilométert. Koszár Zsolt nagyszerű idővel, 21:54 perccel ért célba, míg klubtársa, a londoni olimpikon Kovács Tamás 22:27 perc alatt végzett.

Koszár Zsolt, a futást követően elmondta, nemrég igazolt még csak Veszprémbe, azonban az ilyen kiváló versenyek is megerősítik abban, hogy jó döntést hozott.

Kovács Tamás pedig úgy fogalmazott, az emelkedők alaposan megnehezítették a dolgukat, ám ettől függetlenül nagyon tetszett neki a pálya, és örül, hogy jó eredménnyel teljesítették.

A női mezőnyben a legjobb VEDAC-os, a második helyen célba érkező Tóth Lívia lett, aki 27:52 perc alatt teljesítette a távot.

A viadal után tombolasorsolást is tartottak, ahol félmillió forint értékben találtak gazdára különböző nyeremények.

7 km-es verseny: végeredmény

Eredmények:

Abszolút:
Férfi:
1. Koszár Zsolt,
2. Kovács Tamás,
3. Nick Márton (SVSE) 23:46.
Női:
Varga Gréta (SVSE) 27:18,
2. Tóth Lívia,
3. Magyar Veronika (SVSE) 29:32.

1978-ban és előbb születettek:
Férfi:
1. Szirbek Zsolt (SVSE),
2. Gombos Róbert,
3. Baroi Zoltán.
Női:
1. dr. Bellér Zsuzsanna (VEDAC),
2. Kersner Krisztina,
3. Berencki Katalain (VTDSE).

1996-ban és később születettek:
Férfi:
1. Nick Márton (SVSE),
2. Zsetnyai Ákos (SVSE),
3. Edvy András (VEDAC).
Női:
1. Varga Gréta (SVSE),
2. Magyar Veronika (SVSE),
3. Fazekas Petra

Fotók: Wolf Attila