Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2018. április 25. szerda // Márk névnap

Két bronzérem összetettben

2018. március 24., szombat
A 110. Mezeifutó országos bajnoksággal lezárult a mezei szezon, és az is kiderült, hogy a Liga összetett versenyében bronzérmet szerzett egyesületünk, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) két sportolója is: Bertalan Renátó és Badis Anissa Zsófia is.

A télies időjárás és a folyamatosan zuhogó eső nagy kihívás elé állította a futókat Kecskeméten, ahol a felnőtt korosztálytól egészen az újoncokig, közel félezer futó állt rajthoz a 110. Mezeifutó országos bajnokságon.

A Mezei futó Magyar Liga utolsó erőpróbáján nemcsak a bajnoki címek találtak gazdára, hanem kialakult az összetett verseny végső sorrendje is.


A felnőtt férfiaknál nyolc kilométeres távot jelöltek ki, ahol Kovács Tamás hatodik helyen ért célba

A VEDAC a hagyományokhoz hűen ezúttal is szép számú csapattal vett részt az OB-n. A felnőtt férfiaknál nyolc kilométeres távot jelöltek ki, ahol Kovács Tamás hatodik helyen ért célba, Fonyó Sándor holtversenyben kilencedikként zárt. Az U23-as korosztályban Bertalan Renátó ötödik helyét érdemes kiemelnünk, ugyanitt Barabás Gábor a kilencedik lett.


Az U23-as korosztályban Bertalan Renátó az ötödik helyen végzett

A felnőtt nőkre hat kilométer várt. Badis Anissa Zsófia remek futással a hatodik helyet szerezte meg.

Az újoncoknál Rédling Renáta az ötödik leggyorsabb volt a szép számú mezőnyben a három kilométeres távon.

Az U13-as korosztályban Szemán Kata dobogóra állhatott, nagyszerű teljesítménnyel bronzérmes lett.


Badis Anissa Zsófia


Szemán Kata a dobogón

A junior férfi csapatunk a negyedik helyet érdemelte ki, ahogy a leány serdülő gárdánk is ezen a helyen végzett. A férfi ifjúsági együttesünk ötödik lett, és a felnőtt női alakulatunk is. A VEDAC felnőtt női B csapata pedig a hetedik helyezést érte el.

Dobogóra állhattak viszont a felnőtt férfi csapatunk tagjai: a Kovács Tamás, Fonyó Sándor, Koszár Zsolt alkotta trió a harmadik helyet szerezte meg.


A VEDAC felnőtt csapata a dobogón

Az U23-asoknál szintén a VEDAC hármasa érdemelte ki a bronzérmet: Bertalan Renátó, Barabás Gábor és Papp Ferenc.

Az egyesületek közti pontversenyben a VEDAC az ötödik helyen zárt lett, ami a történtek ismeretében remek eredmény.

Az OB után kialakult a sorrend a Mezei futó Magyar Ligában is. Eszerint Bertalan Renátó és Badis Anissa Zsófia egyaránt bronzérmesként végeztek. A junior korosztályban pedig Balogh Zsombor a hatodik helyet szerezte meg.