Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. április 19. péntek // Emma névnap

Köszöntsük együtt a tavaszt!

2018. március 09., péntek
Tavaszköszöntő futóversenyt szervez egyesületünk, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) március 11-én, vasárnap a Betekints-völgyben 10 órai kezdettel.

A rendezvényünk mottója: Futás korhatár nélkül. Éppen ezért, felkészültségük szerint, három távon várjuk az indulókat. A legrövidebb szakasz 1300 méter, amit bárki képes teljesíteni, futva kocogva, vagy akár tempósabb gyaloglással is. Az amatőr férfi és női indulók mellett a 2006-ban, vagy később született gyerekek számára is remek lehetőség ez a mozgásra. Ez a táv 10 órakor rajtol el.

A 2600 méteres szakasz két körből áll majd, ide várjuk a 2003 és 2005 között született fiatalokat, valamint az amatőr felnőtt futókat is. A rajt ideje: 10.20 óra.

A leghosszabb távon, az előrejelzések alapján, remek mezőny gyűlik össze. Az 5200 méteren versenybe száll a legjobb helyezésekért klubunk két kiválósága is, az olimpikon Kovács Tamás és a korosztályos országos bajnok, Bertalan Renátó. Rajtuk kívül meg kell még említeni egyesületünk új igazolását, a többszörös magyar bajnok Koszár Zsoltot, aki ugyancsak esélyes a dobogóra.

Természetesen eredményt hirdetünk majd a 2002 és 1999 között születettek között is.

Az 5200 méteres erőpróbát 11 órakor indítjuk útjára.

Valamennyi célba érkezőt egy befutó csomaggal lepünk meg. Ezen kívül a résztvevőket a Völgy büfében meleg teával, gulyáslevessel, sült kolbásszal várjuk.

Ne feledkezzünk meg az időjárásról sem! A legfrissebb előrejelzések szerint erősen felhősen lesz az ég vasárnap, ám ettől függetlenül folytatódik a felmelegedés és 10-12 Celsius fokra számíthatunk a délelőtti órákban.

Gyertek, és köszöntsük mozgással a tavaszt!