Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. április 20. szombat // Konrád, Tivadar névnap

Dobóakadémia Veszprémben

2015. január 06., kedd
Dobóakadémiaként működhet mostantól a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club dobószakosztálya.

Az erről szóló dokumentumokat Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke nyújtotta át a VEDAC ügyvezető
igazgatójának, Németh Attilának.

Porga Gyula, Veszprém város polgármestere arról beszélt, az elvégzett munka minősítése az, hogy a dobóakadémia létrejöhet. Hozzátette, a stadion rekonstrukciójával, így a feltételek javulásával a város is szeretne hozzájárulni az atléták, a dobók sikereihez.

Gyulai Miklós, a MASZ elnöke személyesen adta át az alapításról szóló díszes oklevelet.

– A londoni olimpia után új útra lépett a Magyar Atlétikai Szövetség. Nagyon örülünk, hogy az atlétika is bekerült a tizenhat kiemelt sportág közé. Új stratégiánk szerint igyekszünk kiemelten támogatni azokat a szakosztályokat, ahol érdemi szakmai munka folyik. A VEDAC dobószakosztálya szűk elithez csatlakozhat most: a szombathelyi Németh Pál Dobóakadémia és a fehérvári ARAK Utánpótlás Akadémia után most a királynék városába hozhattam el az alapító okiratot – fejtette ki a szövetség első embere.

Az akadémiai státusznak köszönhetően a MASZ évi 8–10 millió forintos plusztámogatást ad a VEDAC-nak, persze cserébe az elmúlt évekhez hasonló, jó eredményeket vár.

Gyulai Miklós hozzátette, nem szeretnék, ha az akadémiák gombamód szaporodnának, csak azok a szakosztályok juthatnak ehhez a lehetőséghez, amelyek jó példával járnak elöl.

Németh Attila, a VEDAC ügyvezetője arról beszélt, az egyesület idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Elmondta, az akadémiát Tudja Julianna athéni kalapácsvető olimpikon vezeti majd. A szakmai munkáért Zentai Tibor a felelős, Páli Viktor edzőként, Esső András bázisedzőként tevékenykedik tovább.

– Az iskolai rendszerű képzés hívei vagyunk. Esső András felel azért, hogy minél több fiatal érkezzen az egyesülethez. Neki köszönhetően már közel száz kisgyerekkel dolgozhatunk együtt. Nagyon fontos kérdés számunkra, hogy ezeket a csemetéket miként tudjuk majd a dobóatlétika felé terelni. Remélhetőleg minél több gyerek érzi majd a késztetést, hogy sportágunkban kipróbálja magát – hangsúlyozta Zentai Tibor szakmai vezető.

Hozzátette, az átalakításnak köszönhetően nemzetközi szintű csoportjában is több figyelem jut az egyénekre, ami ugyancsak a fejlődést szolgálja.

forrás: veol.hu