Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. április 20. szombat // Konrád, Tivadar névnap

Újdonságok a futóversenyen

2018. április 25., szerda
Új néven jelentkezik, és új útvonalon halad majd a hagyományos városi futófesztivál. Az Euronics-Rotary futónapot május 6-án, vasárnap rendezi meg egyesületünk.

A futónapot a korábbi két névadó szponzor – STOP.SHOP és az Intersport - mellett idén két új támogató is felkarolta, az Euronics, amely az ország legnagyobb üzletét nyitja meg a STOP.SHOP Bevásárló Parkban, valamint a Rotary Klub Balatonfüred-Veszprém, mely helyi vállalatok vezetőit tömörítő jószolgálati közösség.

Együttműködési megállapodás
A Rotary Klub Balatonfüred-Veszprém és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) kooperációja nem kizárólag a futónap megrendezésére korlátozódik, a felek hosszú távú együtt gondolkozást és közös munkát terveznek, melynek együttműködési megállapodás aláírásával adtak nyomatékot.

- Nagy örömünkre szolgál, hogy egyesületünket alkalmasnak találta a világ egyik legnagyobb jószolgálati csoportjának helyi közössége a kooperációra – hangsúlyozta Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója. - A közös célok megfogalmazásában nem volt nehéz dolgunk, mert az eddig elvégzett tevékenységünkben, célcsoportjainkban sok hasonlóság mutatkozott. Az első találkozástól kezdődően megvolt a szükséges kémia, és azóta is kreatív együtt gondolkozás jellemzi minden egyeztetésünket.

A Rotary Klub Balatonfüred-Veszprém elnöke, Hartmann Péter elmondta:

- Már a tavaly nyári megalakulásunkkor megfogalmazódott a gondolat, hogy a helyben élő fiatalokat, diákokat kívánjuk támogatni akár tanulmányi akár egészségmegőrzéssel kapcsolatos ügyekben. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy a város legnagyobb és legsikeresebb egyéni sport klubjával együttműködjünk ezeken a területeken. A két közösség kapcsolattát tovább emeli és a folyamatosságot biztosítja, hogy VEDAC elnökségének egyik tagja, Pató Sándor rotaristaként is szolgálja a közösséget. Nagy öröm továbbá, hogy a küldetésünk eléréséhez nem csak anyagilag hanem rengeteg jó ötlettel és egyéb támogatással csatlakozott be a Euronics alapító-tulajdonosa, Fazekas Zsolt.

Kék póló az indulóknak
A futófesztiválon ezúttal is két táv közül választhatnak a résztvevők. A mini táv 1911 méter hosszú szakasz. S hogy miért ennyi? A magyar Rotary klubokat egyesítő Rotary Disztrikt a Rotary International hálózatában az 1911-es számot viseli, így a versenytáv szimbolikus jelentőségű. Természetesen a nevezés - a korábbi évekhez hasonlóan - ingyenes.

A mini távra nevezők ezúttal is pólót kapnak ajándékba. Ezúttal az Euronics, a Rotary és a VEDAC színeiben is metszéspontot jelentő kék színben pompázik majd a tömeg.

A profi futás versenytávja hét kilométer lesz, itt a legjobbak a - szervezőként és támogatóként is közreműködő - Intersportnak köszönhetően vásárlási utalványt és ajándékcsomagot nyernek.

Mozgósítási verseny
A hagyományokhoz ragaszkodva az idei futónap célja nemcsak az, hogy a sportolási kedvnek köszönhetően megmozduljon a veszprémi és környékbeli lakosság, hanem az iskolák mozgósítási versenye is kiemelt hangsúlyt kap. Az esemény mottója: „Fuss az iskoládért!”

- Sok szempontból újra kellett gondolni a futónap lebonyolítását. Jó úton indultunk el, ami az új támogatói kör és a rendezvény társadalmi hozadékában is megmutatkozik. Arra ugyanis még nem volt példa, hogy kétmillió forint összértékben tudjunk segítséget nyújtani a legaktívabb résztvevő iskoláknak – fogalmazott Németh Attila.

A „Fuss az iskoládért!” mottó nemcsak üres szólam, az idén két kategóriában lett meghirdetve a verseny. Az intézmények értékelése diákméterben történik: a diákméter az iskola diákjai által lefutott össztáv osztva az iskola létszámával.

A 200 fő alatti, kisiskola kategóriában 300, 200, valamint 100 ezer forint, míg a 200 fő feletti, nagyiskola kategóriában 600, 400, illetve 200 ezer forintos sportszerfejlesztési támogatást nyernek az intézmények.

Fontos megjegyezni, hogy nem előre megvásárolt sportszerekről van szó, minden iskola az igényeinek megfelelően használhatja fel a megnyert összeget.

Ezen kívül 2 x 100 ezer forintot sorsolás útján nyerhetnek meg a benevezett intézmények, melyek diáklétszámának legalább 10 százaléka részt vesz az eseményen, és a fent említett kategóriákban nincs a díjazottak között.

Részletek az új útvonalról
Az 1911 méteres minitáv mezőnye is a STOP.SHOP Bevásárló Parkban, az Intersport mögötti területről rajtol, a versenyközpont az Euronics üzlet parkolójában lesz. A rajtot követően a Dornyai B. utcán haladva az Almádi útra kanyarodnak ki a futók, onnan a Simon I. utcára érnek, majd következik a Lóczy L. utca, a Rómer Flóris utca, innen pedig visszakanyarodnak a bevásárló parkba, majd a versenyközpontba.

A hét kilométeres táv résztvevői a rajtot követően szintén az Almádi út felé indulnak, viszont nem kanyarodnak vissza azonnal a STOP.SHOP Bevásárló Park felé, hanem a korábbi években megszokott útvonalon, ellenétes irányban, a Simon István u. – Cholnoky u. – Ady E.u. – Lóczy Lajos u. - Rómer Flóris u. útvonalon, három kört megtéve térnek vissza a bevásárló parkba, majd a versenyközpontba.

Mit kínál még a rendezvény?
A közös bemelegítést Réti Ildikó, személyi edző, TRX oktató segítségével végezhetik a résztvevők, a célba érkezők befutócsomagot vehetnek át. Minden induló szavazhat a kedvenc iskolájára, és kap egy tombolaszelvényt is, mellyel a rendezvényen 500 ezer forint összértékű sorsoláson vehet részt. A nyeremények mellet jókedvet, vidámságot ígérnek a szervezők, és a legfontosabbat: a mozgás örömét!

Háttérinformáció
A Rotary a világ legnagyobb tekintélyű civil szervezete, amelyben különböző foglalkozású emberek készek önkéntes, humanitárius szolgálatot vállalni. Szakmai és magánéletükben magas etikai alapelveket követnek. Arra törekednek, hogy a világban terjedjen a megértés és a jószándék. Baráti klubösszejöveteinken ezeket az ideálokat ápoljuk! A Rotary célja segítőkészség a mindennapi életben „Service Above Self“.

A Rotary ezt a célt a következő utakon éri el:
- a barátság ápolásával, amely alkalmat ad hasznosnak bizonyulni mások számára,
- a magán- és hivatásos életben a magas etikai alapelvek, valamint minden, a közösség számára hasznos tevékenység értékeinek elismerése által,
- valamennyi rotarista felelősségteljes magán, hivatásbeli és nyilvános tevékenységének támogatásával,
- a jószándék ápolásával, amely a népek közötti megértést és békét szolgálja olyan tevékeny emberek világközössége által, akiket a segítőkészség ideálja egyesít.

Facebook link az eseményhez:
https://www.facebook.com/events/2003916266603571/